8-as típus

A vezető, a kihívó

Tommy Shelby (Birmingham bandája)
Michael Corleone (A keresztapa)
Katherine Pierce (Vámpírnaplók)

Áttekintés

A 8-asok magabiztosak, őszinték, találékonyak és kompetensek, a függetlenség és az életük feletti kontroll motiválja őket. Merészek és intenzívek, cselekvésorientáltak és szeretik a kihívásokat, szeretnek kezdeményezni és előrevinni a dolgokat. Jobban vágynak arra, hogy tiszteljék őket, mint arra, hogy szeressék őket, és így a kritika és az ellenállás ellenére is megkapják, amit akarnak. Gyakran van személyes becsületkódexük és erős igazságérzetük, amely cselekvésre készteti őket, amikor igazságtalanságot észlelnek. A 8-asok természetes vezetők, akiknek gyakran szükségük van a saját környezetük irányítására, és nagy hatást akarnak gyakorolni a világra.

Elkerülési kényszer

A 8-asok gyakran tudattalanul is mindenáron el akarják kerülni a gyengeséget. Nem szeretnének sebezhetővé vagy másoktól függővé válni. Ellenállnak az igazságtalan vagy korlátozó szabályoknak, és annak is, ha valaki irányítani vagy manipulálni próbálja őket.

A figyelem iránya és a motiváció

A 8-asok figyelme elsősorban a hatalom kérdéseire összpontosul: ki rendelkezik vele, és ami még fontosabb: „igazságosan gyakorolják-e?” Gyakran összefoglalják a dolgokat, és jobban érdekli őket a teljes kép, mint a részletek, amelyeket csak akkor fognak megvizsgálni, ha szükségét érzik.
A 8-asok önállóak, és szeretnék tovább erősíteni a függetlenségüket, hogy maguk irányíthassák az életüket. Az is motiválja őket, hogy a tetteikkel hatást gyakoroljanak a világra. Számukra a tisztelet fontosabb a szeretetnél. Kapcsolataikban igazságosságra és egyenrangúságra vágynak.

Alapvető gyengeség és elhárító mechanizmus

Amikor eluralkodik rajtuk a gyengeség elkerülésének kényszere, az egójuk túlzásokra és szélsőséges reakciókra késztetheti őket. Gyorsan és hevesen reagálnak, a végletekig viszik a dolgokat, és nem akarják korlátozni magukat. Túlságosan biztosak lehetnek a saját igazukban. Elhárító mechanizmusuk a tagadás: gyakran tudattalanul tagadják vagy elnyomják sebezhetőségüket, gyengeségeiket és gyengédebb érzéseiket, különösen cselekvés közben.

Harmóniában

Amikor békében vannak önmagukkal és uralkodnak a kényszerük felett, a 8-asok magabiztosak, bátrak, igazságosak, felelősségteljesek, tisztánlátók, szigorúak, védelmezők és cselekedni vágyók, és jó vezetők lehetnek.
Akkor nyugodtak és boldogok, amikor mások lojálisak, ártatlanok és őszinték, és amikor ők az egyetlenek, akik irányítanak. Ekkor az integrációs típusuk felé mozdulnak el (2-es típus, a segítő), és ez utóbbi pozitív jellemvonásai beépülnek a viselkedésükbe. Ilyenkor gyengédebbek, nagylelkűbbek és alázatosabbak lesznek.

Kibillenve az egyensúlyból

Kényszerük markában a 8-asok megfélemlítővé, lobbanékonnyá, zsarnokivá, ingerlékennyé, kéjsóvárrá, agresszívvé és könyörtelenné válhatnak.
Ha a helyzet nem javul, a dezintegrációs típusuk (5-ös típus, a megfigyelő) felé mozdulnak el, és annak negatív jellemvonásai beépülnek a saját viselkedésükbe. Ilyenkor gyakrabban lehetnek paranoiás gondolataik, és egy ideig zárkózottabbak és visszahúzódóbbak lehetnek.

Szárnyak

A 8-as típus szomszédos típusai a 7-es és a 9-es. A „szárny” (angolul wing, röviden w) az a szomszédos típus, amely a legerősebben befolyásolja az alaptípust.
A 8w7 típusúak energikusabbak, merészebbek és vállalkozó szelleműek, de impulzívabbak és függőségre hajlamosabbak is lehetnek.
A 8w9 típusúak nyugodtabbak, befogadóbbak és stabilabbak, de önfejűek és közömbösek is lehetnek.